A CSOK a családalapítási és az ahhoz kapcsolódó otthonteremtési elképzeléseket hivatott támogatni. A támogatás összege függ a meglévő vagy vállalt gyermekek számától, illetve attól, hogy új vagy használt ingatlanra fordítják, valamint az ingatlan méretétől.
A CSOK akár tervezett gyermek(ek) után is igényelhető, új ingatlan esetében előre legfeljebb három, használt ingatlancél megvalósítása során két gyermek vállalható. A gyermekvállalásnak egy gyermek esetén négy, két gyermek esetén nyolc, három gyermek esetén pedig tíz éven belül kell teljesülnie. Meglévő gyermeknek számít a várandósság 12. hetét betöltött magzat, az Önnel közös háztartásban élő vér szerinti vagy örökbefogadott gyermek, aki 25. életévét még nem töltötte be.
A támogatás összege az otthonteremtés céljától, az ingatlan hasznos alapterületétől és a meglévő, illetve vállalt gyermekek számától függ.
A legalább két gyermek után igényelt CSOK kiegészíthető legfeljebb 3%-os, futamidő végéig fix kamatozású lakáscélú kölcsönnel is, amelynek összege két gyermek esetén maximum 10 millió forint, három vagy több gyermek esetén pedig 15 millió forint lehet.
Az Otthonteremtési Kamattámogatott Hitelt - meglévő gyermekeik után CSOK-ot igénybe vevő - házaspárok, élettársak és egyedülálló szülők, életkortól függetlenül igényelhetik. Vállalt gyermek után kizárólag házaspárok igényelhetik a kamattámogatott hitelt, akik közül legalább az egyik fél nem töltötte be 40. életévét a hiteligénylés időpontjában.